Címlap 9 Szakállas utazások 9 Bevezetés: az Egy szakállas férfi és Bélushkái menni Moscow

Bevezetés: az Egy szakállas férfi és Bélushkái menni Moscow

Az Egy szakállas férfi 2018-as nyaralása nem is lehetett volna tökéletesebb. Nem volt tengerpart, nem volt forróság, cserébe volt sok turista és egy hatalmas város Moszkva, amelyről csak annyit, hogy a keletbe oltott nyugat.

Tervezés – hova, mikor, mivel?

A tervezésnél még 6 fővel indult egy beszélgetés, ami gyorsan 3-ra redukálódott, így a helyszín és időpont választása is leegyszerűsödött. Moszkvával senkinek sem volt különösebb baja, így már lett is célpont.

Repülőjegy

Még időben le lettek foglalva a jegyek a Wizz-Air-nél. Azért pár ezer forintot rá tudtak valahogy dobni a végső árra, váltási trükkel vagy valamilyen egyéb címszó alatt, DE ez már nem befolyásolta a folyamatot. Jó döntés volt időben foglalni, mert szépen megugrottak az árak.

Szállás

A repjegy mellett a szállás gyors lefoglalása is fontos feladat volt. Szerencsére ez is gyorsan ment a booking.com-nak hála. Előzetes kalkulációk szerinem 77 ezer Ft / 4 éjszaka / 3 fő, ami meg kell hagyni baráti, főleg annak tudatában, hogy a körgyűrűn belül (ennek a későbbiekben lesz majd szerepe) található 3* szálloda volt: https://www.booking.com/hotel/ru/arum-on-kitai-gorod.hu.html

További előnyök: nem kellett előleget utalni és akármikor lemondható volt. Mivel népszerű hely, így simán belefért, mert ha nem foglal valaki előre, akkor 20-30-40 ezer forint is lehet a különbség.

Vízum how to

Az egyik legnagyobb fejtörést a vízum jelentette az Egy szakállas férfi számára, mert egyszerűen se kedve, se rutinja nem volt ebben, így egy nagy nyűgnek tekintette, viszont nélküle meg ugye nincs utazás.

Szerencsére a Bélushkák jól informáltak voltak, így gyorsan összeállít a lista:

  • Invitation letter kérése – 5300 Ft (http://hotels-pro.ru/order/visa-support )
  • Ki kell tölteni online vízum kérő lapot (https://visa.kdmid.ru/ )
  • Kell csináltatni igazolványképet – kb 1000 – 1500 Ft (Egy darab 3,5×4,5 cm-es szembenézetű, sötétített szemüveg és fejfedő nélküli fekete-fehér vagy színes fényképet)
  • Megkötött utasbiztosítás, amit elfogadnak az oroszok is – kb. 2.000 – 4.000 Ft
  • Időpontot foglalni itt: https://vhs-hungary.com/booking/record/
  • Leadni vízumkérelmet, doksikat az Orosz Vízumközpontban – 19 075 Ft

Szumma: 30.000 Ft csak azért, hogy beengedjenek és jobb esetben ki is.

Szükséges dokumentumok amiket be kell vinni a vízumközpontba:

  • invitation letter (színesben)
  • repülőjegy visszaigazolás
  • biztosítási kötvény (színesben)
  • útlevél fénymásolat
  • útlevél
  • igazolványkép
  • kinyomtatott, aláírt vízum kérő lap

Első körben az Egy szakállas férfi alig találta meg az irodát, mert egy hotel aljában volt és nem volt mindenhol orosz zászló, mint ahogy az előzetesen feltételezte. Másodszor már nem volt gond, kész vízummal távozott, a társaságból utolsóként.

Mire van szükség még?

  • Repülőre felvihető táskára: sima hátizsák tökéletesen megfelel, hiszen össze lehet akkorára nyomorgatni, hogy beférjen a fejünk felé vagy a lábunk alá.
  • Olyan folyékony tisztálkodó szerek, amelyek 50ml-nél kisebbek: kis fogkrém (de a hagyományos méret is pont jó), 50 ml-s golyósdezodor és tusfürdő, kontakt lencse folyadék. Ezeket külön nejlonzacskóba kell pakolni, hogy könnyen kivehető és bemutatható legyen ellenőrzéskor.
  • Üres műanyagpalack vagy kulacs: üresen be lehet vinni a reptér területére és ott meg lehet tölteni. Nem kell horribilis összegeket üdítőre költeni. Továbbá a repülőre is felvihető innentől kezdve, így ott is jó szolgálatot tesz. https://www.decathlon.hu/atlatszo-kulacs-08-liter-id_8492776.html
  • Esőkabát: célszerű olyat választani, ami kis helyre össze lehet hajtogatni (pl. a saját zsebébe), hogy minél kevesebb helyet foglaljon. Sok esetben egy kabátot is ki tud váltani és az már ilyen limitált csomagméreteknél döntő lehet: https://www.decathlon.hu/ferfi-esokabat-raincut-fekete-id_8300326.html
  • Törölköző: az Egy szakállas férfi bajba lett volna, ha valamelyik nagy törölközőjét kellett volna vinnie, de szerencsére a Bélushkái itt is jó tanáccsal szolgáltak: https://www.decathlon.hu/mikroszalas-torulkozo-l–id_8402372.html#v2399769
  • Kis hátitatyó: elég sok mindent bele lehet nyomorgatni, kis helyen elfér és bármikor jól jöhet: túrázáshoz, ha ki kell pakolni a hátizsákból, mert le kell adni a csomagtérbe, vagy akár mindennapokban is. Ez is a Bélushkák ötlete volt. https://www.decathlon.hu/osszehajthato-cipozsak-id_8400013.html

Úticélok, tippek

A Bélushkák nem véletlenül Moszkvát lőtték be. A kapcsolati tőkéjük révén olyan táblázatot dobtak össze, amely mindent tartalmazott, ami szem-szájnak az ingere: múzeum, park, kiállítás, étterem, kocsma, érdekes és látványos helyek. A készített listát itt tudjátok elérni (ez már egy szerkesztett lista azokkal a tételekkel, amelyeket meg is néztek):

Pénzváltás és tervezett keretösszeg

Rubelt nem olyan egyszerű váltani Budapesten, pedig mindenhol ki van írva. Hiába voltak jók az ajánlások, így is a B tervhez kellett nyúlni: $ vétele egyszerűbb és elvileg jól is váltják az oroszok (megjegyzés: az utazás előtt az orosz-amerikai összefeszülés még tovább gyengítette a rubelt).

Amúgy az Egy szakállas férfi 4,39-ért váltott volna rubelt, DE a pénzváltó röhögve mondta, hogy nem volt és nem is lesz rubeljük, csak ki van írva. A Bélushkák 4,33-ért láttak az OTP-ben, de végül egy kisebb összeget váltott a csapat, azt is 5,4-ért, ráadásul azt is valami ismerősön keresztül.

Végül 4,4 körül jött ki a $ váltás, így mondhatni nem járt rosszul az Egy szakállas férfi és a Bélushkái.

Kiegészítés: az Egy szakállas férfi egyik ismerőse belebegtetett két online bankszámlát, amelyekkel 4,19-es árfolyam is elérhető lett volna. A kevés idő miatt ezt az opciót választották, DE a következő utazás előtt mindenképpen ezzel is számolni kell.

Nagyjából így néztek ki az előkészület, amely közben az Egy szakállas férfi végig parázott. Utólag már nem tűnik olyan vészesnek, DE régen utazott már.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kiemelt bejegyzések