A cikk írásakor (2017.02.21) az Egy szakállas férfi újra azon gondolkozik, hogy ismét ideje lenne meglátogatni a kedvenc helyét, de előtte azért beszámol a januári élményekről.
A Budapest Barbershop volt az a hely, ahol az Egy szakállas férfi megkapta a kezdőrúgást, ott változtatták át először ősemberből igazi férfivá (ha az az érzés az eszébe jut, akkor jól esően beleborzong). Volt időszak, amikor nem őket választotta, de valahogy az élet mindig úgy hozta, hogy visszatért.
Ahogy minden alkalommal 9.45 körül érkezés a Dob utcába, hogy az első turnusba beférjen. Ez azért is volt ildomos, mert a No-Shave November, a karácsonyi hajtás és a januári pihenéssel együtt pontosan 3 hónapnyi növekedés volt észrevehető a szakállon és a sörényen – amivel azért nem célszerű az utcán bóklászni + a pokróc kabáttal egy jogos igazoltatás simán kinézett volna. A képek tanúsága szerint itt volt az ideje a birkanyírásnak.
Dani volt a borbélyom. Ő igazított az Egy szakállas férfi fizimiskáján. Nem kapott könnyű feladatot, de tökéletesen helyt állt. Az eredmények mellett azt is ki kell emelnem, hogy vele még jól el is tudott beszélgetni az Egy szakállas férfi.
Ahogy a képeken is láthatjátok nagyon jó munkát végzett.
Ezen kívül történt egy történelmi pillanat is, hiszen: két évvel az első látogatás után elkészültek az első képek a Barbershop történetében az Egy szakállas férfi átalakulásáról.
A történet rövid és velős volt, a hangsúly a képeken volt – aki meg még nem követi az Egy szakállas férfit Instán, az most tegye meg, mert ott mindig előbb történnek az események 😀
0 hozzászólás